|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ezüstcsőrű pinty v. afrikai ezüstcsőrű pinty (Lonchura /Euodice/ cantans - African Silverbill):
Ezüstcsőrű pinty fajleírás:
ezüstcsőrű pinty v. afrikai ezüstcsőrű pinty (Lonchura /Euodice/ cantans - African Silverbill): Afrika Egyenlítőtől északra fekvő száraz sztyeppéinek, bozótosainak magevő lakója ez a nem igazán látványos, de kedves díszpintyféle. Csapatokban kutat élelem után, s csak költési időben válnak le a csapatoktól a párok.
A 11 centiméteres madárnál ivari kétalakúságnak nincs biztos jele (halvány útmutatást adhat, hogy a tojók szürkéskék szemgyűrűje általában fakóbb).
A fejoldalak és a torok sötétebbel "pikkelyezett" sárgásbarna, a fejtető sötétebb. A hát barna, de sötétebbel sávozott. A test a toroktól folyamatosan kivilágosodó fehér. A farok és a farkfedők feketék.
4-5 tojásából az elől nyitott odúba rakott fészekben a fiókák 13 nap alatt kelnek ki, 3 hetes korukban repülnek ki.
Az →afrikai díszpintyek, egyik nem különösebben tetszetős faja. Ám eléggé igénytelen, könnyen szaporítható, ezért az ára hozzávetőleg fele a többi díszpintyének, és kezdő madarászoknak jó szívvel ajánlható.
Siroki Zoltán négy alfaját említi. A Díszpintyatlaszban csak kettő van feltüntetve:
E. c. inornata (K-Etiópiától a Vörös-tengerig),
E. c. orientalis (Délnyugat-Arábia).
Az előbbieken túl F. Robiller szerint Kenya és Tanzánia között lelhető fel az E. c. meridionalis. Goodwin pedig úgy véli, hogy a másutt alfajként tárgyalt madarak csupán változatai egy fajnak.
afrikai díszpintyek: a díszpintyfélék több mint 100 fajt felölelő családjának vannak kizárólag afrikai elterjedésű fajai. Ezeket a díszmadártenyésztők a rendszertani megfontolásoktól függetlenül külön szokták tárgyalni.
Lényegét tekintve az Ausztráliában hozott rendkívül szigorú kiviteli korlátozások kényszerítették ki a különválasztást, mert miközben az ausztráliai fajokat illetően az utánpótlás hiánya az európai tenyészetekben egy gyors, a domesztikáció irányába ható változást hozott, azonközben az afrikai díszpintyek behozatala még a 80-as években is tömeges lehetett.
Ilyenformán az afrikai díszpintyek tenyésztett példányai a folyamatos és olcsó utánpótlás miatt nem kaptak kellő megbecsülést. A beszoktatott állományt szüntelenül felhígították importált madarakkal, minekután a tenyésztésük számos tekintetben más követelmények elé állította a szaporításukra vállalkozókat, mint az ún. ausztráliaiak.
Image1934A folytonos visszakeresztezések a mutációk és a színváltozatok kialakulásának sem kedveztek.
Az afrikai díszpintyek táplálása is alapvetően eltér az ausztráliai díszpintyekétől. Ennek az az oka, mint ahogyan említettük, hogy a európai, tenyésztett populáció genetikailag és a madarak a viselkedésüket tekintve még túl közel állnak a szabadban élőkhöz, amelyek főként rovarokkal nevelik fel a szaporulatot, hiszen akkor kezdenek költéshez, amikor a természet jóvoltából az élőhelyükön táplálékbőség van.
Image1935Magyarán szólva, bár magevők, a költés idején akárcsak a mi verebünk, rovarevőként viselkednek. (Fotó: brecsi.blogol.hu )
Addig nincs is baj, míg a szabad természetből magukkal hozott tartalékok (vitamin, ásványi anyag, aminosavak, stb.) ki nem ürülnek a szervezetükből. Annak is szerencséje van, akinek sikerül átállítani a madarát a tartalmas →lágyeleségre. Sajnos még ilyenkor is előfordul, hogy a fiókákImage1936 nevelése biztató kezdet után abbamarad.
Ezt megelőzendő készüljünk fel arra, hogy a költő pár sokkal igényesebb, mint a már (szinte) domesztikálódott ausztráliai díszpintyek.
A fiókák etetéséhez igénylik az élő rovareleséget, s ritka, hogy teljesen sikerül a →beszoktatás .
Ezen túl, miközben a már-már domesztikálódott fajok teljesen hozzászoktak az emberhez, azonközben az ősi ösztönök még mindig munkálkodnak az afrikaiakban: könnyen megriadnak, zaklatásra ott hagyják a fészkelést, kalitban nem párzanak stb.
Összességében azt mondhatjuk, hogy az afrikai díszpintyek ma járják azt az utat, amelyet a XX. sz. elején bejártak az ausztráliaiak. (→hal; →halíz )
afrikai feketefarkú szalonka(Gallinago nigripennis - African Snipe): a szalonkaféléknek csak Kelet-Afrikában és Etiópiában előforduló faja.
A füves pusztaságokon állandó madár, a rokonsági körhöz illően hosszú, hegyes, a végén sötétebb, szaruszínű csőrrel.
A kantár sötétbarna a homlokról hasonló színű, keskeny csík fut a fejtetőn át a tarkó felé. Egyébként a fej - még egy arci, szabálytalan, sötétebb csíkkal - drapp.
A nyak sötétbarna, de drapp csíkocskákkal díszített.
A hát, a szárny és a farok feketésbarna, de itt is mutatkozik a drapp díszítés.
A háton két, viszonylag széles szalag fut hátra, a szárnyfedőkön szintén két, de szakadozott szalag mutatkozik. Az evezők pontfoltosak.
A láb barnás hússzínű.
Forrás: Lengyel Tibor Madárbarát-lexikon.
(Tartalma változatlan, de az oldalon elhelyezett hivatkozások (→hivatkozás), csak az eredeti CD-n működnek!)
Készült a szerző írásos hozzájárulásával.
Az eredeti Madárbarát-lexikon megrendelhető a szerző honlapján.
